Lukrécia Guido Reni (műhelye)

A barokk klasszicizáló irányának kiteljesítője, Guido Reni egy újra megszilárdult értékrenddel összhangban ábrázolja Lucretiát. A leghűségesebb feleség visszakerül a piedesztálra, iróniának helye nincs, a téma Sodoma kínálta erotikus értelmezése (ltsz. 77.16) vagy a női csáberő tréfás-cinikus démonizálása, amit Cranachnál figyelhetünk meg (ltsz.53.489), Bolognában, az 1620-as években elfogadhatatlan alternatívák, a házasság tisztaságának védelme feltétlen tiszteletet parancsol, még ha a védelem eszköze a keresztény gondolkodásban bűnnek tekintett öngyilkosság is. Reni következetesen klasszicizáló művész, aki formáit lekerekíti, kompozícióit sallangtalanítja, erkölcsi eszménye azonban, amint az a pápai állam alattvalójától az ellenreformáció korában elvárható, a példás katolikusé. Lucretiájának melodramatikus kifejezésétől idegenkedhetünk, de nincs okunk kételkedni őszinteségében. Az arcot nézve, amely bűnbánó Magdolnáé is lehetne, úgy érezzük, a heroinának a tőrdöfés után lesz még ideje a közönség számára szabatosan összefoglalni tragikus történetének tanulságait. Az egyik keblet szabadon hagyó bő tunika és a vállról lecsúszó lepel Tiziano és Palma Vecchio félalakos női képmásaira emlékeztet, az egyébként inkább Raffaello-párti festő tiszteleg így az érett reneszánsz velencei mesterei előtt. A függöny, a ruha és a hajba tűzött szalagok kibomló lazaságában tökéletes művészi rend uralkodik, a kompozíció a körkörösen elforduló és az átlós irányú mozgást mesteri módon egyesíti.

©Tátrai Vilmos