A Hit, a Remény és a Szeretet allegóriája Gregorio Lazzarini

A retorikához vonzódó barokk művészetben kiemelt szerepet kaptak az allegóriák, vagyis elvont fogalmak megszemélyesítései. Az elvonatkoztatás természeténél fogva magában rejti a személytelenség veszélyét, és ezt az ellentmondást a művészek több-kevesebb sikerrel hidalták át. A velencei barokk klasszicizáló irányának egyik mestere Gregorio Lazzarini például ezen a képén a színek dekoratív egymásra hangolásával, az alakok kiegyensúlyozott, de egyben laza csoportosításával, a puttók játékos mozdulataival és mimikájával menti meg az összhatást az üres didaktikától. A három teológiai erény, attribútumaiknak köszönhetően könnyen felismerhető. A fehér ruhás, leghangsúlyosabb alakot Krisztus keresztje és az örök élet pálmaága azonosítják, mint a Hit perszonifikációját. A deréktól lefelé zöld köpenyes, ölében súlyos horgonyt tartó Remény, kezét összekulcsolva a Hitre függeszti tekintetét. Jóval hátrébb, a levegőperspektívától homályosan jelenik meg a Szeretet vagyis a keresztényi Caritas erényét megtestesítve, egy anya három gyermekével. A Hit és a Remény ünnepélyességét egy zsánerjelenet bensőségességével gazdagítja a figuráknak ez a csoportja. Írott forrás tanúsítja, hogy a csaknem életnagyságú alakokból álló képet Lazzarini 1694-ben festette Diedo prokurátor megrendelésére. A Hit figurája szinte változtatás nélkül, a Vallás megszemélyesítőjeként tér vissza a Dózse-palota egyik termében, a Francesco Morosíni hadvezér-dózse tiszteletére emelt diadalív allegorikus ábrázolásai között.

© Tátrai Vilmos