Szent János evangélista Patmosz szigetén Alonso Cano

Alonso Cano 17.század közepe táján festett nagyméretű képén a Jelenések könyvét író János evangélistát látjuk, mint ifjú látnokot, jellegzetesen barokk, átlós beállításban, olyan pózban, amely majd romantikus költő-portrékon köszön vissza, mint az ihlet szent pillanatához illő póz. A száj prófétálásra nyílik, az ég felé forduló tekintetet a látomás káprázata babonázza meg, a tollat tartó kéz feszülten áll meg a papír fölött, patetikus hullámokat vet nem csak a bő lepel, de a könyv minden lapja is, baljósan emelkedik a kopár szikla, széltől hajlong egy villámsújtotta fa, nyugtalanul nyújtja nyakát az apostol attributum-állata, a sas. Haloványan bár, de magát a víziót is látjuk, a napba öltözött asszonyt és a hétfejű, tízszarvú sárkányt, amely csillagokat söpör le az égről. A szobrászként és építészként is működő Cano, bár nem járt soha Itáliában, a madridi királyi gyűjteménynek köszönhetően jól ismerte mind a 16. századi, mind a vele kortárs olasz festészet élvonalbeli alkotóit. Ezzel a képével az olasz barokk klasszicizáló vonulatához csatlakozott. Kompozícióján ugyanis a mozgalmasságot, a szenvedélyt, az isteni „furor”-t, megszállottságot nagyonis kordában tartja. A délibábosan könnyű, áttetsző jelenésben sincs semmi félelemkeltő. A szép ifjúi arcot a misztikus élmény el nem torzítja. A lepel meg-meglóduló lendülete a csinos rendezettség határai között marad. Mesterien fenntartott egyensúly ez szenvedély és józanság, mozgalmasság és dekórum, misztikum és ráció között.

©Tátrai Vilmos