Krisztus az írástudók között Andrea Pozzo

Lukács evangéliuma szerint (2,42-52), amikor a 12 éves Jézus az ünnepekre Názáretből Jeruzsálembe ment, anélkül, hogy a szülei észrevették volna, nem indult el a visszaútra, és csak „három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.” Az 1690-es évek első felében festett képén a jezsuita művész alaposan kiaknázta mindazt a retorikai lehetőséget, amelyet az egyszerű evangéliumi leírás kínál. A csodálkozáson messze túlmegy az a legyűrhetetlen izgalom, amely a szereplők testtartásában és gesztusaiban kifejezésre jut. Csodálatra méltó az a mérlegelő tudatosság, amellyel Pozzo a maga teremtette káoszban rendet teremt. A kontraszt és a kiegyensúlyozás szándéka egyszerre van jelen a sárgaruhás, kövér írástudó és a karját lendületesen emelő kamasz Jézus alakja között. A baloldalt ellenfényben háttal ülő repoussoir figura, a nyitott könyvéből ámultan, indulatosan feltekintő szakállas férfi és a jobboldalt lábát keresztbe téve ülő, könyvére támaszkodó, profilból ábrázolt férfi alkotják az egyik kompozíciós egységet. A másik, pompásan eggyé forrasztott csoport hátrébb helyezkedik el: hárman zavartan keresik a könyvben a választ Jézus szavaira. Az erős szín és fénykontrasztok, a leplek lendületes redőzése és a kulissza szintén az erőteljes kifejezés szolgálatában állnak. A nem túl nagyméretű kép annak a monumentalitásnak, „grandezzának” a szellemét árasztja, amely a római barokk művészet sajátja.

©Tátrai Vilmos