Meleagrosz
Régi Szobor Gyűjtemény
Római császár portréja
| Alkotó | |
|---|---|
| Kultúra | itáliai |
| Készítés ideje | 1475-1480 körül |
| Tárgytípus | dombormű |
| Anyag, technika | márvány |
| Méret | 49 × 36,3 × 10,5 cm, 20 kg |
| Leltári szám | 2024.2.1 |
| Gyűjtemény | Régi Szobor Gyűjtemény |
| Kiállítva | Szépművészeti Múzeum, Második emelet, Európai szobrászat 1350-1800, 2. terem |
A firenzei quattrocento egyik jellegzetes ábrázolási és ikonográfiai formája a római császárok profilban megjelenített portréi. Suetonius római történész Kr. u. 121-ben életrajzot írt Julius Caesarról és az őt követő tizenegy császárról. Az ábrázolások ennek az antik műnek a hatására születtek. Egy 1472-es dokumentumból tudunk az egyik ilyen sorozatról, amikor Gregorio di Lorenzo Nápolyba vitte egy Madonna-ábrázolással együtt. Számos olyan császárportré maradt fenn – mint ez a budapesti is –, mely stilárisan Gregorio munkásságához köthető. A szobrász kezdetben Firenzében dolgozott, majd nápolyi és ferrarai megrendeléseket kapott. 1475-től került Budára, ahonnan vélhetően Mátyás halála után, 1491 körül kevéssel tért vissza Itáliába. A Mátyás király udvarában dolgozó szobrászt sokáig a „Márvány Madonnák mestere” szükségnévvel jelölték meg, és csak nemrégiben azonosították a név szerint is ismert firenzei szobrásszal.
Katalógustétel
A firenzei quattrocento egyik jellegzetes és ismert ábrázolási és ikonográfiai formája a római császárok profilban ábrázolt portréi, ezek a domborművek ebben az időszakban elsősorban Desiderio da Settignano (1428–1464), Mino da Fiesole (1429–1484), Gregorio di Lorenzo (1436 körül – 1504) és Andrea del Verrocchio (1435–1488) nevéhez köthetők. Suetonius római történész Kr. u. 121-ben Julius Caesar-ról és az őt követő tizenegy császárról életrajzot írt. Az ábrázolások ennek az antik műnek a hatására jelentek meg, és az első tizenkét császárt hivatottak ábrázolni, ugyanakkor számos olyan dombormű is ismert, melyen későbbi császárok szerepelnek. Az első ilyen dokumentált megrendelés V. Alfonz (1394/1396–1458) aragóniai király nápolyi udvarához köthető és a sorozatot a firenzei szobrásztól Desiderio da Settignanótól rendelték meg 1455-ben. Az ilyen sorozatok a monarchia megerősítését és legitimációs célokat is szolgálhattak. A másik dokumentált 15. századi sorozat I. Ercole d’Este-hez és a ferrarai udvarához köthető és akkor készültek, amikor Ercole d’Este feleségül vette Aragóniai Eleonórát (V. Alfonz unokája, Aragóniai Beatrix testvére) vagyis 1472-ben, és Gregorio di Lorenzótól rendelték meg. Nagy valószínűséggel a Louvre-ban található császár portré ehhez a megrendeléshez köthető (ltsz. RF 702), akárcsak a ferrarai Museo di Casa Romei két domborműve is.
1472-ből egy további, tizenkét római császár portréról megemlékező dokumentum ismert, eszerint Gregorio di Lorenzo Nápolyba vitt egy Madonna-ábrázolással együtt egy ilyen sorozatot. Mivel Gregorio di Lorenzo, Desiderio da Settignano tanítványa volt elképzelhető, hogy szinte két évtizeddel korábban a mesterétől megrendelt, de be nem fejezett sorozatot ő készítette el végül a nápolyi udvar számára. A sorozat ábrázoltjai láthatóan nem mindig követték Suetonius Császáréletrajzok művének szereplőit, hanem későbbi nevezetes császárokat (például Hadrianus, Marcus Aurelius) és egyéb római személyiségeket (például Agrippa) is megjelenítettek.
A fennmaradt dokumentumok és az ismert, egyértelműen Gregorio di Lorenzo művei körében sorolt fennmaradt császár portrék arra utalnak, hogy legalább két ilyen sorozat készült (F. Caglioti, ‘Fifteenth-Century Reliefs of Ancient Emperors and Empresses in Florence: Production and Collecting Sculpture’, in Collecting Sculpture in Early Modern Europe, ed. E. D. Schmidt, in Studies in the History of Art [2003], 2008, 69–73). Gregorio di Lorenzo Nápolyba és Ferrarába is készített egy-egy sorozatot, és a stílusuk alapján beazonosított márvány domborművek esetében is legalább két széria különíthető el.
Az azonosított két sorozatba tartozó félprofilból ábrázolt portrék eltérnek a budapesti domborműtől. A fenti sorozatokban a váll hangsúlyosabb, és nagyobb részben van ábrázolva, a ruha részéleteiben van kifaragva, az ábrázolt kilétét pedig az alsó sávban felirat örökíti meg. Ezekkel a sajátosságokkal szemben a felajánlott dombormű kisebb kivágást mutat a vállban, így a ruha ábrázolása jelzésszerű, felirat nincs ezen a változaton. Ugyanakkor a budapesti portrénak szintén vannak társdarabjai: az 1970-es években milánói műkereskedésben jegyzet két dombormű, valamint a párizsi Jacquemart-André múzeum Hadrianus portréja (Julius Caesar és Tiberius? a milánói műkereskedésben, lásd. Ulrich Middeldors, Die zwölf Caesaren von Desiderio da Settignano. in. Mitteilungen des Kunsthistorischen Institutes in Florenz, 23. Bd., H. 3 (1979), 302, 6–8. kép). Továbbá a Sotheby’s aukcióján szerepelt két hasonló császárportré (Old Master Sculpture & Works of Art, 2021. július 6., lot 37., 38). A Szépművészeti Múzemban található mű kvalitásos faragás, az arc kialakítása karakteres, és mélységeket is megjelenít, szépen polírozott, és közeli rokonságot mutat a Sotheby’s darabjaival, ugyanakkor méretben kis eltérés észlelhető. A hátoldal kialakítása részben azt tükrözi, hogy vélhetően falba történő beépítésre szánták, ezért elnagyolt felületű, hogy falban jó megkötésű legyen. Emellett olyan eszközsajátosságokat mutat, mint amilyenek Gregorio di Lorenzo más szobrain is felfedezhetőek (például Gregorio di Lorenzo: Krisztus büszt, Szépművészeti Múzeum, ltsz. 1229, https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/2553/).
Gregorio di Lorenzo kezdetben Firenzében dolgozott, majd nápolyi és ferrarai megrendeléseket kapott, 1475-től került Budára, ahonnan vélhetően Mátyás halála után kevéssel tért vissza Itáliába, 1491 körül.
Szőcs Miriam
1472-ből egy további, tizenkét római császár portréról megemlékező dokumentum ismert, eszerint Gregorio di Lorenzo Nápolyba vitt egy Madonna-ábrázolással együtt egy ilyen sorozatot. Mivel Gregorio di Lorenzo, Desiderio da Settignano tanítványa volt elképzelhető, hogy szinte két évtizeddel korábban a mesterétől megrendelt, de be nem fejezett sorozatot ő készítette el végül a nápolyi udvar számára. A sorozat ábrázoltjai láthatóan nem mindig követték Suetonius Császáréletrajzok művének szereplőit, hanem későbbi nevezetes császárokat (például Hadrianus, Marcus Aurelius) és egyéb római személyiségeket (például Agrippa) is megjelenítettek.
A fennmaradt dokumentumok és az ismert, egyértelműen Gregorio di Lorenzo művei körében sorolt fennmaradt császár portrék arra utalnak, hogy legalább két ilyen sorozat készült (F. Caglioti, ‘Fifteenth-Century Reliefs of Ancient Emperors and Empresses in Florence: Production and Collecting Sculpture’, in Collecting Sculpture in Early Modern Europe, ed. E. D. Schmidt, in Studies in the History of Art [2003], 2008, 69–73). Gregorio di Lorenzo Nápolyba és Ferrarába is készített egy-egy sorozatot, és a stílusuk alapján beazonosított márvány domborművek esetében is legalább két széria különíthető el.
Az azonosított két sorozatba tartozó félprofilból ábrázolt portrék eltérnek a budapesti domborműtől. A fenti sorozatokban a váll hangsúlyosabb, és nagyobb részben van ábrázolva, a ruha részéleteiben van kifaragva, az ábrázolt kilétét pedig az alsó sávban felirat örökíti meg. Ezekkel a sajátosságokkal szemben a felajánlott dombormű kisebb kivágást mutat a vállban, így a ruha ábrázolása jelzésszerű, felirat nincs ezen a változaton. Ugyanakkor a budapesti portrénak szintén vannak társdarabjai: az 1970-es években milánói műkereskedésben jegyzet két dombormű, valamint a párizsi Jacquemart-André múzeum Hadrianus portréja (Julius Caesar és Tiberius? a milánói műkereskedésben, lásd. Ulrich Middeldors, Die zwölf Caesaren von Desiderio da Settignano. in. Mitteilungen des Kunsthistorischen Institutes in Florenz, 23. Bd., H. 3 (1979), 302, 6–8. kép). Továbbá a Sotheby’s aukcióján szerepelt két hasonló császárportré (Old Master Sculpture & Works of Art, 2021. július 6., lot 37., 38). A Szépművészeti Múzemban található mű kvalitásos faragás, az arc kialakítása karakteres, és mélységeket is megjelenít, szépen polírozott, és közeli rokonságot mutat a Sotheby’s darabjaival, ugyanakkor méretben kis eltérés észlelhető. A hátoldal kialakítása részben azt tükrözi, hogy vélhetően falba történő beépítésre szánták, ezért elnagyolt felületű, hogy falban jó megkötésű legyen. Emellett olyan eszközsajátosságokat mutat, mint amilyenek Gregorio di Lorenzo más szobrain is felfedezhetőek (például Gregorio di Lorenzo: Krisztus büszt, Szépművészeti Múzeum, ltsz. 1229, https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/2553/).
Gregorio di Lorenzo kezdetben Firenzében dolgozott, majd nápolyi és ferrarai megrendeléseket kapott, 1475-től került Budára, ahonnan vélhetően Mátyás halála után kevéssel tért vissza Itáliába, 1491 körül.
Szőcs Miriam
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
A gyűjtemény további műtárgyai
