A halott Krisztus siratása Francesco Conti

Firenze a reneszánsz festészet szülőhelye, sőt már a 13. század végétől, Giottótól kezdve a legnagyobb újítások színhelye, így érthető, hogy a kutatás figyelme csak viszonylag későn terjedt ki a barokk helyi mestereire. Különösen a 18. század firenzei festői iránti érdeklődésnek van csupán néhány évtizedes múltja. Ebben az évszázadban élt és dolgozott Simone Pignoni tanítványa, Francesco Conti, aki elsősorban a Riccardi család mecenatúrájától támogatva hozott létre jelentős életművet. Hat évet töltött Rómában, a Firenzén kívüli hatások közül mégis az a jelentősebb, amely a korszak vezető iskolája, vagyis a velencei festők részéről érte. A könnyedséget a megformálásban, a kompozíciós ritmus felgyorsítását, és a színtónusok áttüzesítését egyaránt Velencétől, főként attól a Sebastiano Riccitől tanulta, akinek számos művét Firenzében is láthatta. Épp a nagy múltú témák, mint amilyen a Krisztus siratása is, adtak jó lehetőséget a művészek számára, hogy leleménygazdagságukról tanúbizonyságot tegyenek. Ilyen személyes hozzátétel, egyéni variáció Conti részéről az, hogy színnel, fénnyel, gesztikulációval és beállítással kiemelte, főszereplővé tette Magdolnát és a halott Krisztust, árnyékban hagyva a másik négy, félkörívbe rendezett figurát. A sötét háttérben csak jobboldalt sejlenek fel épületek. Ugyanennek a kompozíciónak firenzei magángygyűjteményben van egy részletesebben kidolgozott változata, vagyis a budapesti kép eredetileg a megrendelői jóváhagyásra szánt olajvázlat, „modello” lehetett.

©Tátrai Vilmos