Szoptató Madonna (Mária a gyermek Jézussal és egy angyallal) Correggio

“Olyan lágyan ábrázolta az emberi testet, olyan kecsesen dolgozott, hogy egyetlen festő se festett bájosabb képeket, mint ő” – méltatta Correggiót a művészek reneszánsz krónikása, Giorgio Vasari. A lelkesedés később sem lanyhult. Stendhal úgy elérzékenyült egy műve előtt, hogy könnyekre fakadt; de még a békasó-szívű Goethét is meghatotta az a szépséges Correggio, amit 1787-ben egy nápolyi műkereskedőnél láttott. Erről így írt: “az Istenanyát ábrázolja a Gyermekkel abban a pillanatban, midőn a kisded épp tétovázik az anyai mell és néhány körte közt, amit egy angyalka nyújt. A téma tehát Krisztus elválasztása. A gondolat rendkívül gyengéd, s az elragadóan kivitelezett kompozíció mozgalmas, természetes és nagyszerű.”
A híres gyűjteményeket megjárt, csodált és körülrajongott képet Goethe persze nem vásárolhatta meg, csak egy olyan dúsgazdag és kifinomult gyűjtő, mint Esterházy Miklós herceg. Hiszen a fenti sorok a mi Madonnánkról szólnak, méghozzá úgy, hogy ma sem írhatnánk jobban. Igaz, a tudós kutatók újabban arra jutottak, hogy a kép a szimbólumok valamiféle nyakatekert rendszerén át a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját szándékszik kifejezni. Ha így is van, ezt már akkor is csak a legműveltebb beavatottak érthették. Az egyszeri néző akkor és most is valóban az anyaság élményének ezt a mélyen emberi, életszerű mozzanatát, a gyermek elválasztását látta benne. Egy olyan témát, aminek érzelmi tónusa senkihez nem illik oly tökéletesen, mint Correggio meghitt, érzelmes stílusához.

Vécsey Axel