Krisztus az Olajfák hegyén Giovanni Antonio Galli (Lo Spadarino)

A képen azt a jelenetet látjuk, amelyet Lukács evangéliuma így ír le (22, 41-43): elfogatásának éjszakáján Jézus az Olajfák hegyén „térdre borulva imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott.” A római Caravaggio-követők között egy sem volt, aki olyan hangsúlyosan állította volna művészete középpontjába az emberi esendőség témáját, mint Galli. Nem véletlen, hogy a jelenet legtöbb ábrázolásával ellentétben ezen nem jelennek meg sem az alvó tanítványok, sem a háttérből közeledő pribékek, de még a kehely sem válik metaforából látható tárggyá. Marad a halálfélelmével küzdő Megváltó és a bátorítására érkezett angyal intim párbeszéde. A testformák modellálását lakonikus egyszerűség jellemzi, Krisztus vörös köpenye csak néhány súlyos redőt vetve hullik alá, csupán a kép jobb alsó sarkában tűnik fel egy mozgalmasabban megformált kék lepel. Mintha leginkább azt világítaná meg csúcsfényekkel a felhők közül előbukkanó hold. Világos még az angyalt kísérő felhő, a hátteret különben az éj sötétje uralja. Greco azonos témájú képe a Szépművészeti Múzeumban nagyjából mindössze tíz évvel korábban készült, de expresszív miszticizmusát egy világ választja el a caravaggista korabarokknak ettől a közvetlenül átélhető humanizmusától. A Szentháromság dogmáját idézve, Jézusban Greco az Atyát és a Szentlelket, Lo Spadarino a Fiút festette meg.
ⒸTátrai Vilmos