Jáhel és Sisera Artemisia Gentileschi

Judit mellett az Ótestamentum másik férfiölő hősnője Jáel. Mielőtt a zsidók Kánaán királyának, Jábinnak a hatalma ellen fellázadtak, és Bárák vezetésével a Sziszera vezette kánaáni sereg ellen támadtak volna, Debora prófétaasszony megjósolta, hogy „az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát.” A kenita Héber felesége, Jáel tehát az Úr akaratát hajtotta végre, amikor, az emberi törvények szerint hitszegő módon, halálba küldte a hadvezért (Bírák könyve,4,16-21). Különös az a mód, ahogyan a festőnő elénk állítja a jelenetet. Miközben Sziszera, fejét karjára fektetve, békésen alszik, Jáel derűs nyugalommal illeszti halántékához a cöveket és emeli ütésre a kalapácsot. A pillanat fatális jelentőségét semmi sem érzékelteti, a fél térdre ereszkedő Jáel gesztusa indulatmentesnek, rutinszerűnek hat. Nem biztos, hogy az elbeszélésnek ebben a szenvtelen tónusában csupán a kortárs firenzei festők egy részének világos, letisztult komponálási módja talált visszhangra, mint több kutató is véli a szignatúrában olvasható 1620-as évszámra utalva, amely Artemisia Gentileschi firenzei tartózkodásának utolsó éve. A történet tartalma és az ábrázolás módja közötti kontraszt a néző meghökkentésének tudatosan választott eszköze is lehet. Erre enged következtetni, hogy ugyanez a művész legfeljebb egy évvel később Holofernész Judit általi lefejezését drámai fény-árnyék kontrasztokkal, a cselekmény mesteri bonyolításával, és a véres cselekmény sokkolóan természethű bemutatásával festette meg (Firenze, Uffizi).

© Tátrai Vilmos