Hegyvidéki táj folyóval Abraham Govaerts

A festmény párdarabként összetartozik a 377-es leltári számú Táj halászokkal témájú képpel. Ez utóbbin sok alakot, nyüzsgő életet és túlnyomórészt világos színeket látunk. A Hegyvidéki táj nyilván a művész tudatos megfontolásából, egészen más hangulatú. A figurális staffázs egy erdőbe tartó vadászra és egy nyájára vigyázó pásztorfiúra korlátozódik, így sokkal inkább alárendelődik a táji elemeknek, mint a párdarabon. Főszereplővé egy lombját elhullajtott, a kép közepén emelkedő, kiszáradt fa válik, melynek ágai a viharos ég elé rajzolódnak. Ha lehet, még drámaibb hatású a mélyben fehéren habzó vízesés fölött kidőlt fa sebzett, tépett törzse. Baloldalt a sűrű lombok mély, sötét erdőt sejtetnek. Jobboldalt a felülnézetből láttatott folyóvölgy és benne egy falu házai párába burkolóznak, és az ég, a távoli hegyvonulattal együtt sötétkék. Képzeletbeli táj ez, táj-capriccio, amely nem egy azonosítható helyszínt hivatott megörökíteni, hanem természeti metaforákkal hangulatokat, érzelmeket sugall. A napsütötte Táj halászokkal derűs, ünnepi hangulatú, ez a táj inkább komor gondolatokat ébreszt. Idősebb Pieter Bruegel tájképeiből és főleg az egyes műhelyekbe könnyen eljutó metszetes tájábrázolásaiból rengeteg motívumot és kompozíciós megoldást kölcsönöztek a műfaj flamand mesterei. Bruegel gazdag repertoárjából sokan, sokat tanultak, de magától értetődik, hogy a megannyi átvétel ellenére a természetábrázolás megtöltése univerzális emberi tartalommal a zseniális művész kiváltsága maradt.
©Tátrai Vilmos