Fiatal nő képmása (“Violante”) Giovanni Cariani (tulajdonítva)

A 16. század első negyedében virágkorát éli Velencében a női képmás műfaja. Az ábrázoltak többsége ismeretlen, van köztük előkelő dáma, patríciuslány, festőmodell és kurtizán egyaránt. Gyakori, hogy a modell római hősnő, istennő, ótestamentumi vagy újtestamentumi alak képében jelenik meg, de ha nincs is attribútumokkal felruházva, túl az egyéni vonásokon egy szépségeszmény előtt hódol, Velence akkori nőideálját testesíti meg. A női képmások divatja összefügg az újplatonista szépségkultusszal, a petrarkista szerelmi költészettel, de még a magángyűjtemények kialakulásával is. Ez utóbbi folyamat erősítette ugyanis azt a szemléletet, amely a műalkotásokban elsődlegesen esztétikai élvezetet nyújtó tárgyat látott. Ennek a képnek a modelljéről csupán annyit tudunk, hogy a Régi Képtár egy másik portréján (ltsz. 109) hasonló beállításban, de idősebb korban, fekete ruhában újból megjelenik. A vásznat a 18. században, miután az előző évszázadban átvészelt számos helyváltoztatást (Velence-Anglia-Brüsszel-Bécs) a császári gyűjtemény egy újjárendezése során mind a négy oldalán megcsonkították. Így ma a lépcsős mellvédből is csak kevés látszik. Jobb állapotban maradt fenn, de gyengébb kvalitású a portré két másik változata a modenai Galleria Estensében illetve egy barcelonai magángyűjteményben. A budapesti festménnyel, mint a másik két változat prototípusával kapcsolatban több művésznév, köztük Carianié mellett, egy igen tekintélyes kutató által javasoltan, a fiatal Tizianóé is felmerült.
ⒸTátrai Vilmos