Csónak alakú sírlap töredéke a pilisi ciszterci apátságból

A 12. század végétől a 13. század harmadik negyedéig terjedő időszak jellegzetes sírkőtípusát képviselik a szakirodalomban a formájuk után legtöbbször csak „prizmaszerű”-nek vagy „prizmaalakú”-nak hívott síremlékek, amelyeknek egzaktabb megnevezése a „prizaszerűen élszedett” sírkő. E típus népszerűségét és széles körű elterjedtségét jelzi, hogy a fennmaradt emlékek alapján több lokális műhely (Pankota, Esztergom, Zirc, Eger) létezésére lehet következtetni, melyek helyi kőanyagból, az adott műhelyre jellemző eltérésekkel állították elő a „prizmás” sírköveket.

A két oldalán törésfelülettel határolt sírkőtöredék egy eredeti állapotában csónak alakú sírlap csúcsíves záradékának a jobb oldaláról származik. Csiszolt előoldalán, alacsony, függőleges, oldalak fölött, az oldalakkal nagyjából párhuzamos, 10–10,5 cm széles, homorú felületű rézsű emelkedik a sírlap vízszintes tükrének a széléig. A sírlapon feltehetően egykor körbefutó élszedés meglehetősen lapos. A tükör szélei a jelenlegi állapotukban, –hiszen egykor jártak a sírlapon–, már-már lekerekítettek. A töredék felületei rendkívül kopottak, a csiszolt felületű tükör fennmaradt részlete nem hordoz díszítést. A hátoldal durván bárdolt felület, rajta karcolt vonalakból álló derékszögű szerkesztési háló részleteivel, valamint kb. 1 cm széles, simábban kidolgozott peremmel. A hosszoldala mentén keskenyebb, az ívelt résznél fokozatosan szélesedő, szabálytalan faragású felfekvési felület látszik. A töredékből ítélve a sírlap meglehetősen keskeny volt, eredeti hossza nem rekonstruálható.

A sírlaptöredék ahhoz a 13. század elején Esztergom-központtal működő kőfaragóműhelyhez köthető, amelynek a produktumai Esztergomon kívül Vértesszentkeresztről, Csongrád-Ellésmonostorról, valamint Pilisszentkeresztről is ismertek. A töredék legközvetlenebb párhuzama Vilmos esztergomi kanonok sírlapja, melyet Vilmos írott forrásokkal alátámasztott személye, illetve a sírlap tükrébe vésett négysoros disztichon epigráfiai jellemzői kelteznek a 13. század első évtizedeire, amely a MNG-beli sírlaptöredékre nézve is iránymutató. A töredékből nehéz megmondani, hogy eredeti állapotában hordozott-e feliratot, miként a már említett esztergomi sírlap, vagy bármiféle vésett díszítést. A ciszterci rend kötelező érvényű, a temetkezések tekintetében rendkívül korlátozó előírásai és a töredék előkerülési helye („a kerengő délnyugati sarkából, szint feletti törmelékből”) egyaránt arra utalnak, hogy az apátság egyik 13. század elején (tágabban a 13. század első felében) regnáló és feltehetően a káptalanteremben eltemetett apátjának lehetett a sírköve. Ezen időszakból mindössze egy Róbert nevű apátot említenek név szerint is a források, mégpedig 1217-ben, a sírlap készülhetett akár az ő számára is.