Bacchus és Ariadné Giulio Carpioni

Theseus a krétai király, Minos lányának, Ariadnénak a segítségével ölte meg Minotaurust. Együtt indultak Athénbe, de hőstette után Theseus csalárd tettet követett el: Naxos szigetén hagyta szerelmes segítőtársát. A szomorú történet boldog végét Bacchus hozta el. A szigeten rátalált az elhagyott királylányra, beleszeretett és feleségül vette. Carpioni festménye a rátalálás pillanatát jeleníti meg. Bacchus épp leszállt párducok húzta kocsijáról, fején virágkoszorú, kezében thürszosz, hátán párducbőr, karján lilaszín drapéria, megbabonázva tekint a hason fekvő Ariadnéra, akinek egyik keze kérdez, a másik hívogat. Bacchus láthatóan megfeledkezik saját kíséretéről, Silenusról, nimfákról, mainászokról, szatírokról és puttókról. Az amúgy zabolátlan társaságra átterjed vezetőjük megilletődöttsége. Csak két olyan férfiarcot látunk nagyjából a kép középvonalában, amelyeken téboly tükröződik, csak ők maradnak kívül a cselekmény bűvkörén. A többiek, zeneszerszámmal, cintányérral, csörgővel, kancsóval vagy korsóval a kezükben mintha kiesnének szerepükből, a szerelem szentsége előtt hódolnak. Épp az ilyen tartalmi árnyalatok érzékeltetése Carpioni elbeszélő művészetének fő erőssége. A velencei-vicenzai mester koloritja már inkább különös, fakó, nem olyan tüzes, mint a velencei mesterek többségéé, és a kontúrok is szokatlanul hangsúlyosak. A drapériákat ugyanakkor, például az Ariadné alá terített fehér leplet, játékos díszítőkedvvel, variációk bőségével alakítja Carpioni.

©Tátrai Vilmos