Krisztus útja a Golgotára Jacopo Bassano

A passió-témának ezt a palakőre festett változatát több mint két évtizeddel később készítette Jacopo Bassano, mint az 5879-es leltári számút. A manierista láz csillapul, a Tiziano és Tintoretto művészetén iskolázott tipikusan velencei festőiség uralkodó stíluselemmé válik, ám szembetűnően lankad a kifejezőerő. Az expressziv, közelnézeti kivágatot a cselekmény egészét elénk táró enyhe felülnézet váltja fel. A notturno (éjszakai jelenet) bőséges látványingert kínáló fényeffektusai, a sűrűn vonalkázó dinamikus ecsetjárás, a meleg színek parázslása méltán tart igényt elismerésünkre, de a drámai hitel hiányáért nem kárpótol bennünket. A manierizmus a csavart testtartásokban és a hangsúlyos rövidülésekben tovább él, de csupán rutinszerűen. A képszerkezet minden oldalról zárt, a füves előtérrel és tájképi kitekintéssel elölről és hátulról is, a városkapu és a zászlók keretező szerepe szintén nyilvánvaló. A Golgotára tartó menet félkörívét két behajló figura – Veronikáé emitt, egy siratóasszonyé amott – kíséri. Míg a századközepi zaklatott manierista kompozíció a nézőt a cselekmény közvetlen részesévé tette, a nézőnek itt, a földön ülő asszony és a kisfiú személyében, képtéren belüli „képviselői” vannak. Ők ketten egyben igazi zsáneralakok: Bassano művészetének ebben a kései, műgyűjtőkre mind nagyobb vonzerőt gyakorló korszakában egyre inkább szaporodnak az életképi elemek, jellemzővé válik nem csak az évszak-allegóriák, de a bibliai történetek bukolikus tartalmú átköltése is.

© Tátrai Vilmos