Archimédész halála Antonio Carneo

A gyilkosság, az öngyilkosság, a halál, a szenvedés gyakori téma Carneo festészetében. A hátborzongató effektusok iránti vonzalmát erősítette a velencei „tenebroso”, vagyis a caravaggizmustól inspirált mesterek műveinek ismerete. Carneo az a fajta extravagáns, „kócos” tehetség, amelyre mind a 16. században, mind a Seicentóban találunk más vonzó példákat is. A leghosszabban Udinében működött. Ezen a képén egy asztallal épp csak jelzi a cselekmény színterét. A teret maguk a figurák alakítják mágnesessé, töltik ki ellenállhatatlanul egymás vonzáskörébe kerülve. A testtartásoknak ez az egymásra utalt, felső erőtől vezérelt összekapaszkodó labilitása először Tintoretto művein jelent meg, amiért a szakirodalom nem ok nélkül sorolja az évszázaddal korábbi tintorettói művészetet is Carneo formanyelvének alakítói közé. A vaskos, darabos pasztózus színfelvitelben már sokkal nagyobb szerepe van az érett barokk festői, köztük Domenico Fetti és Bernardo Strozzi által nyújtott mintáknak. A görög természettudós Archimédesz haláláról szóló legenda, miszerint a második pún háborúban a rá támadó római katonához így szólt: „Ne zavard a köreimet”, a tudomány szentségéért minden körülmények közt kiálló bátorságot magasztaló példázattá vált. Miközben a szabadesés fatális dinamikájának kiszolgáltatva tűnik elénk a két szereplő, a tudós kezében a katona tőrével szembeszegezett körző Archimédesz morális diadalának jelképéve lesz. A kompozíció egy jobb minőségű változatát egy olasz magángyűjtemény őrzi.

©Tátrai Vilmos