Keresztelő Szent János prédikációja Pieter Bruegel I

“A paraszt” – ez a név ragadt rá az évszázadok során az idősebb Pieter Bruegelre, a 16. századi németalföldi művészet vitathatatlanul legnagyobb zsenijére. Nem mintha a földet művelte volna (nagy műveltségű városi ember volt), s nem is csak azért, mert élvezettel és megértő iróniával ábrázolta a parasztok életét. Ám képeiről mintha valóban a föld szaga csapná meg a néző orrát, olyannyira lentről tekint a világra. Az emberiség nagy történeteiből soha nem a hősök érdekelték, hanem hogy az egyszerű ember mit érzékel az eseményekből, miképp hatnak azok az ő mindennapjaira. Bizony van, hogy az ítélet: sehogy, mint a híres brüsszeli képen, az Ikarosz bukásán, ahol az ember nevetséges kis lázadása észrevétlen porszem marad a természet örök isteni rendjében.
Nem így viszont az életmű egyik kulcsdarabján, a Keresztelő Szent János prédikációján. Felsorakozik itt az egész világ, lebilincselő sokszínűségében: nemesemberek, papok, katonák, polgárok, parasztok, flamandok, spanyolok, zsidók, cigányok, törökök, egészségesek és betegek. Ám ez a történet nem a különbségekről szól, hanem az összetartozásról. Az új szövetségről, amit Krisztus a teljes emberiséggel köt majd, s a próféta szavairól, amelyek megjövendölik ezt. Ez a közös élmény hullámzik végig a színes tömegen, és rezonál a lelkekben. Minden érzéket átjár a felismerés, hogy a pillanat kivételes; hogy a Megváltó, ahogy a próféta mondja, ott áll már a tömegben, és ha eddig nem is nyilatkozott még meg, közel már az idő, mikor megteszi.

Vécsey Axel