Szent Lőrinc, Szent György és Keresztelő Szent János Altobello Melone

A múzeum olasz reneszánsz gyűjteményében ez a legjelentősebb oltártábla, vagyis az oltárképnek az az egységes képteret teremtő fajtája, amely a többrészes oltárműveket, a triptichonokat és a poliptichonokat a 16. században nagyrészt már felváltotta. A tábla faragott, festett, aranyozott keret-architektúrába illeszkedik. Ez a pompás keret, noha a rajta feltüntetett 1527-es évszám tanúsága szerint nagyjából egyidős a festménnyel, eredetileg mégsem ehhez a műhöz tartozott, A két műalkotás – mert egy ilyen magas szinten kivitelezett keretet joggal minősíthetünk mesterműnek – csak a 19. századi műkereskedelemben került együvé. A képen középen, emelvényen, architrávval koronázott két oszlop előtt Szent Lőrinc áll, aki diakónusi dalmatikát visel, és mártíromsága eszközére, a sütőrácsra támaszkodó jobb kezében könyvet, előrenyújtott baljában pálmaágat tart. Jobboldalt, a frontalitás szakralitásával bíró tiszta porofilnézetben Keresztelő Szent János áll, aki hangsúlyos gesztussal mutat a Megváltót jelképező bárányra, baloldalt pedig a páncélján díszes, arannyal hímzett tunikát viselő Szent György jelenik meg, mint daliás lovag. Kezével törött kopját tart, lába előtt a lefejezett sárkány hever. A cremonai Altobello Melonénak ez egy viszonylag kései műve, amelyen nem annyira a bresciai Romanino sokáig meghatározóan erős hatása érvényesül, mint inkább a hódolat velencei kortársai, főleg Tiziano előtt. A felhasznált olvadékony színek meleg tónusai és a fények játéka a drapériákon mindenképp erről tanúskodnak.

©Tátrai Vilmos