Bethsabe a fürdőben Aurelio Lomi

A kép manierista színvilága, amely a zöld, a kék, a sárga, a vörös és a lila hideg árnyalataiból tevődik össze, csak 1997-es restaurálása után vált láthatóvá. Szintén manierista stíluselemek a padlózat felülnézeti és a figurák szembenézeti ábrázolásának szándékolt következetlensége, néhány motívum (asztal, kőbábos korlát, háttérbeli épület) rézsútos térbehelyezése, a fényeffektusok dekoratív kezelése, a természetes és szögletessé vagy demonstratívan elegánssá stilizált testtartások váltogatása, ami a ruhák redőzésében is folytatódik. A mesterkélten pózoló, nyúlánk jobb oldali nőalak drapériája sematikus, míg a baloldalt térdeplő, „rokokós” szolgálólány öltözéke lágy redőzésű. Az előtér csendéleti motívumai játékos látványosságként illeszkednek az erotikus jelenetbe. Noha a kép kronológiai helye megengedné, nyoma sincs rajta, hogy a pisai mester akár a Carracciak, akár Caravaggio radikális újításaira reagált volna. Ugyanakkor a kompozíció egyszerűsége, a figurák arányaiban és az elbeszélésmódban megmutatkozó könnyedség az egy generációval idősebb toszkánai manieristák ízlésétől is távolságot mutat. A művész 1590-ben festett Pásztorok imádása kompozíciójára (a pisai dómban) még rányomta bélyegét a firenzeiek ókor- és Michelangelo-kultusza. Kései munkáján, a Betsebén azonban a firenzei manierizmus emelkedett hangvétele csevegősre változik. Ennek része az a dramaturgiai trouvaille is, hogy Dávid, akinek szerepe szerint távolról kéne leskelődnie, szinte belép Betsabe szobájába.

©Tátrai Vilmos