Keresztvivő Krisztus Pier Francesco Foschi

Itáliában a 15. század második felében terjedt el a Keresztvivő Krisztus mellalakos ábrázolása. Ez a képtípus kiszakítja a Krisztus útja a Golgotára sokalakos jelenetéből a főszereplőt, a drámai jelenetet egyszereplős ikonná változtatja, a hívővel közvetlen kapcsolatot teremtő, meditációra indító magánájtatossági képet hoz létre. Ily módon Krisztus passiójának mindenkori lényege, dogmai tartalma kerül a középpontba. Különösen illik ez a téma a firenzei Pier Francesco Foschihoz, aki a szintén a Régi Képtárban őrzött, Szent Család a gyermek Keresztelő Szent Jánossal témájú képén egy mesterétől, Andrea del Sartótól származó reneszánsz kompozíciót fosztott meg tudatosan eleven dinamizmusától (ltsz. 164). Mint Foschi valamennyi érett kori alkotására, erre is jellemző a fakó, sápadt színek használata, a formák lesimítása, a narratív elem mellőzése, a mozgás „befagyasztása”, a téma puritán megfogalmazása, a koncentrálás a vallásos mondanivalóra, ami Foschit a manieristák hivalkodó díszítő apparátusáról lemondó, az ellenreformáció szellemiségét az elsők között képviselő festővé avatja.
Foschi mestere 1530-ban bekövetkezett haláláig dolgozott Andrea del Sarto műhelyében. Michelangelo és Pontormo munkássága is hatott rá, de mindvégig kitartott puritán formanyelve mellett. Jelen képen különösen megkapó Krisztus aszkéta-arcának, hosszú ujjainak, barna hajának és szakállának érzékeny, csiszolt megformálása, és tunikáján a virágsziromból sajtolt rózsaszín valószerűtlenül finom árnyalása.

© Tátrai Vilmos