Elizeus próféta feltámasztja a sunemi asszony fiát Januarius Zick

Nem kétséges, hogy a Rembrandt rézkarcok stílusát és szellemiségét megidéző festmény a Királyok második könyvének negyedig fejezetéből a sunemi asszonyról és fiáról szóló törtnetnek melyik részletét ábrázolja (32-37): „Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött. Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét. Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá. Akkor azt mondta neki: „Vedd a fiadat!” Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt előtte. Aztán vette a fiát és kiment.” Zick igazi dramaturgiai tehetséggel költi át a bibliai elbeszélést. Meg se kísérli híven illusztrálni az életre keltés részletesen leírt mozzanatait. Lazán felrakott színfoltokkal, mégis nagy kifejezőerővel a próféta csodatévő képességére összpontosít, az Újtestamentum feltámasztás-történeteinek előképévé teszi meg az ótestamentumi cselekményt. A fiú még halott, ágyról levett teste élettelen, karja és feje súlyosan lecsüng. Elizeus testtartásában és az őt övező fényben a hit mindenható ereje jelenik meg előttünk. A boldog végkifejletet csak a térdeplő asszony ámuló és hálatelt tekintete érzékelteti a nézővel.

©Tátrai Vilmos