Mária gyermekével Vittore Crivelli

Vittore Crivelli követte bátyját a Marche-vidékre, ahol Fermo városában telepedett le. A stílus tekintetében is bátyja nyomdokaiban járt. Képei önmagukban nézve sok örömöt nyújtanak a szemnek, de Carlo remekművei mellé helyezve azonmód megmutatják gyengéiket. Így van ez akkor is, ha az összehasonlítást az Ascoli Piceno-i San Domenico templom 1476-ban festett oltárképének szintén a Régi Képtárban őrzött középső táblájával tesszük meg (ltsz. 75) Vittore Máriája szelíd, kedves, szomorkás, vagyis “átlagos” Quattrocento-Madonna, nem pedig különösségével zavarba ejtő, mint a bátyjáé. A tengelicét tartó Bambino sem váltja ki belőlünk azt a töprengő csodálkozást, amit Carlo Crivellinek az alma fölött tűnődő kis Jézusa váltott ki. Noha itt a tájképi háttér modernebb, mint Carlo Madonnáján a mintás aranyháttér, nyomát sem látjuk például a fejdíszen annak a sok szellemes ötletnek, amelyek ott a haj, a fátyol és a kendő egymás közötti kapcsolatát bonyolították. Carlo Crivelli minden vonallal és minden árnyalással élő, szabatos, feszes, magának teret követelő formát teremt, míg szerényebb tehetségű öccsének az ecsetje nyomán az árnyalás elbizonytalanodik, a rajz megereszkedik, a kifejezés ellangyosodik. Azért, hogy a gyermek ülőhelyéül szolgáló párnát, a nyitott könyvet és a gyümölcsfüzér szimbolikus körtéjén és almáján kívül az Édenkertre utaló cseresznyét is jól láthassuk, Vittore távlattani engedményt tesz magának: a mellvédet nem szemből, hanem felülnézetben ábrázolja.

© Tátrai Vilmos