Mária gyermekével, a gyermek Keresztelő Szent Jánossal és a donátorral Bergamói festő

A Trecento vallásos tárgyú képein a donátor a bibliai szereplőkhöz vagy a szentekhez képest jóval kisebb méretben jelent meg. A reneszánsz valóságigénye, ha teljesen nem tüntette is el, erősen visszaszorította a donátor-ábrázolásnak ezt a módját. A kicsinyítés helyett számtalan esetben más megoldást alkalmaztak ahhoz, hogy az univerzum rendjében elfoglalt alacsonyabb szint szemléletessé váljék. A donátor hódolatát égi patrónusai iránt egyrészt a teljes profil merev ünnepélyessége, másrészt mellképének vagy olykor csak fejének a festmény alsó felébe, harmadába helyezése érzékelteti.
A feltehetőleg bergamói művész képének megrendelője szerzetes, valószínűleg a domonkos-rend tagja. A Mária térdére támasztott díszes fedelű breviárium alighanem az ő személyes tulajdona. A kép stílusában régi és új elegyedik anélkül, hogy a legújabbnak- Tiziano művészetének – a nyomait magán viselné. Az elő- és hátteret elválasztó mellvéd és zöld kárpit, együtt a szereplők szimmetrikus elrendezésével a festő és megrendelő alapvetően konzervatív ízlésére vall. Az ismeretlen mester azonban annak is tanúbizonyságát kívánta adni, hogy kész a megújulásra, szellemi horizontja tágasabb, mint Bellini szolgai követőié. A két bukolikus hangulatú tájrészlet félreismerhetetlenül Giorgione előtt tiszteleg. Az alakok csoportosításából, összeszerkesztéséből hiányzik ugyan az érett reneszánsz bonyolult dinamikája, de megformálásuk már sokkal inkább a modern Palma Vecchio, mint Giovanni Bellini hatását mutatja.

©Tátrai Vilmos