Mária az alvó Gyermekkel Bonifazio Veronese

A Madonna póza egy mára elveszett, de a 16. század elején sokszor másolt Bellini-kompozícióra megy vissza. Ez a változat nem csak abban különbözik a többi replikától, hogy a gyermeket más testtartásban mutatja be, hanem abban is, hogy jóval később, legvalószínűbben az 1540-es években készült. A kép szembetűnő stílusvonásai a nyújtott arányok, a világos, halvány színek, valamint a függöny és Mária ruhájának csúcsfényekben bővelkedő redőzése. Szellemes, játékos motívum, hogy Mária és Jézus balkezére lepel tekeredik. Ennek a lepelnek az összefüggése Madonna ruhájával éppúgy nem teljesen világos, mint a turbán-szerű fejkendő előbukkanása a Szűz jobb vállánál. E tisztázatlanságokat azonban nemhogy zavarónak éreznénk, ötletességükkel, váratlanságukkal inkább növelik a kép vonzerejét. A kompozíció egésze elegáns és mozgalmas hatást kelt, a szétvetett lábakkal alvó Jézus is inkább feszültséget, semmint az álom nyugalmát sugallja. Az előtér energikus ritmikája csak a távolodó tájban oldódik könnyeddé. Elegancia és drámaiság együtt van tehát ebben a Madonna-ábrázolásban, méghozzá olyan módon, amely erősen emlékeztet Tiziano amszterdami származású tanítványának, Lambert Sustrisnak a művészetére. Sustris, még mielőtt Velencébe érkezett volna, római tartózkodása alatt megismerkedett a Raffaellót követő nemzedék manierizmusával, Velencében pedig közvetlenül Giuseppe Salviati, közvetetten Parmigianino kifinomult, a reneszánsz harmóniáján túllépő szépségeszménye hatott rá.

Tátrai Vilmos©