Főnix Ian Stephenson

Stephenson kezdettől fogva nagy csodálója Seurat festészetének, a pointillizmus számára a legfőbb inspirációs forrás. 1966-ban Antonioni Nagyítás című filmjében volt látható néhány festménye – ez az az év, amely döntő elhatározásra bírta, és azóta csak a különböző fröcskölős, spriccelős, csurgatós technikákra korlátozza eszközkészletét. Gyakran több vásznat vagy papírt fektet vízszintesen egymás mellé, amelyeken felváltva dolgozik. A festéket sörteecsettel spriccelve, apró, színes pontokból alakítja ki a képfelületet, egymásra rakódó, egymást fedő rétegekben. Így jönnek létre olyan területek, ahol az önálló színrészecskék felhőszerűen besűrűsödnek, a felületnek véletlenszerű belső hangsúlyokat adva. A kép szerkezetét nem a határvonalak teremtik meg, hanem a képek közti űr, a kontinuitás megszakadása. A néző saját mozgása, közeledése és távolodása miatt egyszerre érez telítettséget és űrt, távolságot és a szeme előtt zajló kavargást. Eleven érzéki hatást kiváltó művein Stephenson a valóságos tapasztalás fizikai modelljeiből, az érzékelés fiziológiájából, a mikro- és makrokozmikus vonatkozások tudományos párhuzamaiból indul ki.

Tóth Ferenc