Hölgy legyezővel Édouard Manet

A romantikától a szimbolizmusig ívelő művészi korszak egyik legjelentősebb francia költője, Charles Baudelaire és a mulatt színésznő, Jeanne Duval 1842-ben ismerkedtek meg. Sed non satiata című versében így ír az asszonyról a költő: „Tested, bizarr fetis, barna mint rejtek éj / az ind szavanna bús bübájából teremtve, / vad pézsma és mosusz ködli körül derengve” (ford. Babits Mihály). Baudelaire mintegy tíz évig tartó szerelmi kapcsolatuk lezárulta után is támogatta az egyik lábára megbénult nőt.

Manet 1862-ben, spanyol korszakának csúcsán festette meg a „fekete Venust”. A kompozíció megformálása nem szokványos, a művész mesteri megoldást alkalmazott. A hatalmas fehér krinolin uralja a vásznat. A festő a fehér szín számtalan árnyalatát használta, így a pazar ruhaköltemény szinte önálló életet él. A modell jobb keze az íves kanapén nyugszik, ellenpontot képezve a szoknya alól előtűnő lábbal. A láb diszkrét elhelyezése azonban nem leplezi a modell tragikus betegségének tényét. A csipkefüggöny mint egy díszpáholy öleli körbe Jeanne Duvalt.

A festményt az első világháború idején egy berlini magángyűjteményből Meller Simon javaslatára vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum, aki szakmai ajánlásában felhívta a figyelmet a régi spanyol festészet kolorisztikus hagyományára. A kép restaurálásával immár jól kivehetők a laza ecsetvonások, amelyek majd a későbbiekben jellemzik a művész stílusát.

Geskó Judit