Tájkép borús nappali világításban Giuseppe Canella

A „dal vero”, vagyis a valóság utáni tájképfestészet egyik úttörője a 19. század eleji Itáliában Giuseppe Canella volt. Építész és díszlettervező édesapja mellett Veronában kezdte pályafutását
mint színházi és épületdíszítő festő, de hamar elkötelezte magát (veduta- és tájképfestőként) a vászonképek mellett. Kortársai jelentős részével ellentétben az épített és természeti látképeket nem a műteremben, hanem a szabadban örökítette meg.

Itália több jelentős városában – Milánóban, Velencében, Rómában és Nápolyban – élt és alkotott, de bejárta Európát is: élt Spanyolországban (Madridban, Barcelonában, Valenciában és Alicantéban), Franciaországban (Párizsban és Fontainebleau-ban), hosszabb utazásokat tett Normandiába, Hollandiába, valamint felkereste Bécset, Pestet, Prágát, Drezdát és Berlint is.

Canella ezen a holland tengerpartot felidéző képén a táj, a változékony fény- és légköri viszonyok komplex megjelenítésére helyezte a hangsúlyt. A közelgő vihartól izgatottá váló kutya, a lépteit szaporázó öszvér és a rajta ülő asszony, valamint a mellettük baktató puttonyos férfi meghatározzák a léptéket. Az alacsony horizontvonal, az egyszerű, felperzselt környezet kiemeli az érzelmekkel telített fellegeket, amelyek különleges, folyamatosan változó árnyékokat vetnek a tájra.

Lantos Adriána